Mer' olyan uncsi

z életem egyébként, kell egy kis izgalom, egy kis borzongás...Ma 37 hetes NST volt, minden OK, ám a tenyésztésem kevésbé, tündibündi streptococcus, 2 hét antibigyó kúra. És lehet abban reménykedni, hogy addig nem akar még kibújni... Ráadásul Élet kolléganőjét pénteken vakbéllel műtötték, egyedül kell pár dolgot megoldania, és hát azért így eljönni szabira... Mindegy, azt mondta, ha indulunk, ő onnantól szabin van :))
Egyébként beindult a pörgés hormonilag totálisan. Fizikálisan igen kevéssé bírom követni, ez jár némi belső feszültséggel, ami sajnos nem mindig bír bent is maradni... Ilyenkor anya átváltozik hétfejű sárkánnyá... De azért igyekszem kordában tartani, főleg, hogy most már aprócska símítások vannak hátra, szó szerint, Csanád pár ruháját, köztük a vadiúj hazahozósat, kell még kivasalnom, és gyakorlatilag kész vagyunk. Jó, a pelenkázós komódot meg a kiságyat még ragacstalanítani kell (újra...), de naponta 5x nem vagyok hajlandó... Legalább ennyiszer ellenőrzik, hogy még mindig üres....
Ma sokat haladtam. NST után a házidokinál jártam, egy ideje ők adják a beutalót az anyatejadós vizsgálatokhoz... Megvettem a kiskádat, a szennyeskosarat, körömcsipeszt, kiváltottam az antibigyóm. Kendét oviból elhoztam, meglátogattuk nagyapámat, ott metszettem  kis málnát, mert apu nem volt elég alapos :) Itthon haldokoltam kicsit, aztán behajtogattam egy szekérderék ruhát, lemostam a kádállványt, a pelenkásvödröt, a pelenkázót, mindent a helyére tettem. Egyszóval táskáim 100 %osak, Csanádnak pár ruháját holnap kivasalom, és minden kész. Azért a hétvégén még tervezek egy ablak- és függönymosós délutánt, de azt már testvéri segítséggel :) A többivel már boldogulok, ha tegnap boldogultam a komódtologatással ;)
Még a leándereimet szeretném hazacsalogatni, de ma apu elfelejtette, pedig szóltam neki :( Azokat szeretném kicsit rendbehozni, metszegetni. Ja meg a dáliákat, kardvirágokat földbe tenni. Na ezt a műveletet csak irányítani fogom azt hiszem, bár ha holnap eleget pihenek, már nem fogom úgy érezni, hogy beszakad az oldalam... Hű tényleg a daduskánknak ígértem fehér orgona tövet, azt ki kell még szednem...

Az utolsó tánc

Nemrég ment el apukám. Olyat mondott, amitől a azóta is borzongok. Való igaz, nekem is feltűnt a temetésen, hogy az utolsó ének valahogy más volt, hallgattam volna még, pedig nem szeretem az egyházi énekeket. Apuéknak tűnt fel, miért. Keringőre énekeltek. Mama sokat mesélte mennyit táncoltak "Sasban", nagyon szeretett táncolni. Ez volt az utolsó keringője....
És nagyon szeretném, ha vége lenne ennek most már. Ma, a 95. szülinapján elment Mama sógora is.

Az én kisfiam

Hála a magasságosnak nem hazudtolta meg önmagát, reggel jókedvűen és láztalanul ébredt, ennyit a betegségről. Szerencsére ennyivel le szoktunk tudni minden gebaszt, eddig. Szóval ma megint égbeható rossz volt, az öccsével karonöltve :))))

Véghajrá-Akarsz-e játszani?

Itt vagyunk már a küszöbön. Nemsokára belépünk az ajtón az ismeretlenbe. Ketten, Csanád meg én. Jól vagyunk egyébként. Pici fiam példásan viselkedett az elmúlt nagyon nehéz napokban.
Betöltöttük a 36 hetet, így megejtettük az első NST-t is. Nagyon ügyes volt, folyton a gombot kellett nyomkodnom. Közben "végighallgattam" egy szülést is... 10 re mentem, akkor anyuka még sétált, de elég gyorsan pörögtek az események, hamarosan már vissza nem tartható tolófájásokról volt szó. Elég hamar végeztem, doki megvizsgált, kiültem a folyóra UH-ra várva, pár perc múlva már jött az újszülöttes nővér a pólyával. 10 35kor megvolt  a baba... Az UH nekem meglepő eredménnyel végződött. Csanád végig nagyobb volt Zsombinál, de most a végére belassult, pontosan olyanok a paraméterei, mint neki voltak :) Vagyis 36 hetesen 3200 gramm. A csontok méretei is stimmelnek. Tehát csak attól függ, lesz-e ő is 4 kiló, meddig maradunk együtt.
És akkor ennyi segítség után feldobom a labdát, akinek van kedve játszani, ossza meg velem, szerinte mikor, mekkora és milyen kisfiam születik :)
Anyuka egyébként meglehetősen kezd eltorzulni, szóval fotót nem kaptok. A lelkiállapotom miatt nem tartottam a sómentes diétát sem, megvan az eredménye, sajnos kilókban és centikben mérhető... De nem panaszkodom.
Csupán kis szorítást kérek. Kende mióta óvodás, nem volt beteg. Ma a délutáni alvásból 38,4 es lázzal ébredt, csak nyúlik, egész délután és este a kanapén feküdt. Nagyon remélem, hogy nem lesz komoly...

Köszönöm

Köszönöm mindannyiótoknak a vigasztaló, együttérző szavakat. Csütörtökön eltemettük. A testét, ami nagyon elfáradt, megtört. De Ő velünk maradt. Erről folyton bizonyosságot ad :) Ma a hűtőben pakoltam, és a kezembe akadt egy kolbász, és rögtön eszembe jutott, Mama pár hete azt mondta, tegyem újságpapírba, hogy ne száradjon nagyon ki. És ettől nem elszomorodtam, csak megnyugodtam. Van ami nem változik. A tanácsai, a gondoskodása, a szeretete velünk van. A különbség csak annyi, hogy már nem fáradt, nem fáj semmije. Az a vígkedélyű, kedves, gondoskodó , akinek szerettük. A temetés előtt elmentem nagyapámhoz megnézni hogy van. Láttam, hogy a kertben nyílnak Mama kedves jácintjai. A ravatalon egy csokor jácint volt, nagyapám szedte, és egy szál kála. Az is az ő saját, dédelgetett virága volt. Ezeket magával vitte. Így hát ha fáj is a szívem, nyugodt vagyok. Mert mindig mindent megtett értünk. Mert addig maradt velünk, míg szükség volt rá. Ahogy tegnap a pap mondta, most már "az Úrnak van szüksége Reá". Hát ezzel vigasztalódunk.

mennyi? 30!

Az ember hirtelen veszettül öregnek érzi magát, ha már az öccse is betöltötte a harmicat... (Még jó, hogy olyan öcsikém is van , aki csak 19 :D)
Szóval kisöcsi, nagyon boldog szülinapot neked!!!!

egyszer volt...

Egyszer volt egy elképzelés egy bejegyzésről. Arról, hogy kikészít a két fiú. Ez elnapolódott, valahogy nem volt annyira fontos már. És mostanra eljutottunk oda, hogy már nem is érvényes. De leírom, mert ez is velünk történt. Mert az történt, hogy a fiúk nagyon de nagyon örültek a közös szobának és ágynak, olyannyira, hogy esténként nagyjából másfél óra őrjöngés végén (nem kevés szülői fenyítéssel fűszerezve)aludtak el, általában 11 óra körül. A délutáni alvást olyan szinten bojkottálták, hogy ha nem választottuk őket szét, estig kaszinóztak. Ma van azonban a harmadik olyan este, amikor minden különösebb fegyelmezetlenség nélkül elaludtak. Idáig azonban összekrétázott ablak, folyton kapcsolgatott kislámpa, rengeteg emeletről levadászás, emeletre visszazavarás és fenyegetőzés vezetett. De ezt is túléltük. Már csak a délutáni alvást kell abszolválnunk. Hétközben nincs gond, Zsombi egyedül elalszik. A hétvégék neccesek. De mire fontos lesz, ez is rendben lesz.
Csanádnak is visszakaptuk minden ruháját már, száradnak. Én is kész vagyok nagyjából, hiszen holnap betöltjük a 36 hetet. NST, és UH holnap. Ma már állítólag ki volt fordulva a szám is... Én ezt arra fogom, hogy tegnap eljutottam arra a pontra, amikor semmi de semmi türelmem nem volt az önfegyelmhez. Ettem ami jólesett. Ez reggelre eléggé láthatóvá vált, konkrétan megijedtem a saját arcomtól a tükörben. Kezem lábam michelin babára hajazott, és a mérleg is 1 kg pluszt mutatott. Majd megint erős leszek, de előbb még túl kell élnem a csütörtököt. Eltemetjük a nagymamám. Nagyon fura, mert sokszor van olyan érzésem, hogy ja tényleg, csütörtökön temetés, de kit is temetnek? Á, nem az én mamám, neki semmi baja. A hugomnak volt igaza, amikor azt mondta, azért érzünk így, mert itt van velünk, bennünk.

Szárnya van

Ma este erőt vettem magamon, és leültem a fiúkkal beszélgetni. Persze Zsombi semmit nem ért az egészből, de azt gondoltam, hallja ő is. Kende megértette, amikor azt mondtam, Dédimama elment az angyalokhoz és fentről vigyáz már ránk. Azt mondta, Mama is angyal lett, neki is van már szárnya. De azért aztán megkérdezte, hogy most akkor tényleg ez történt, vagy nem. Szerinte nem. De ne is beszéljünk erről. Nem tud mit kezdeni a helyzettel, ahogy mi sem. De azért megkérdezte, hogy akkor Déditata most egyedül alszik? Mondtam, hogy pár napig Nénje nála alszik. De hát még sokáig kell aludni. Akkor mi lesz. Mosolygott és azt mondta,  neki nem hiányzik, és nem is szomorú, de tudom, hogy azért mondta, mert még fel kell ezt dolgoznia.
Vannak furcsa dolgok. Tegnap reggel, valamikor azidőtájt, amikor Mama angyal lett, Zsombi odafutott hozzám a játékból, és többször is elismételte: Dédimama! A kicsi angyal megérezte...
Köszönöm mindenkinek a vigasztaló szavakat, nagyon jól esnek. Idővel jobb lesz, de most még minden nagyon zavaros :(

Elment...

Önzés

Sokszor nem látjuk, nem gondoljuk, nem is hisszük, és nem ismerjük be, hogy így van, de bizony önzők vagyunk. Néhány napja én is ebbe a hibába estem, hangot is adtam ennek itt. Nem gondoltam akkor, hogy ez ilyen rövid idő alatt megváltozik bennem. Nem hittem, hogy ez velem megtörténhet. Az én életem eddig nem ilyen volt, és hiába tudtam, hogy egyszer ez is el fog jönni, nagyon nehéz elfogadni. Azzal próbálom most magam "vigasztalni", hogy hálás lehetek, amiért ennyi mindent kaphattam. És nagyon hálás is vagyok. De nagyon nehéz most nekem. Én, aki mindig igyekeztem magam irányítani a sorsom, most tehetetlen vagyok, és ez is fáj. De sokkal jobban fáj az, hogy elveszítek valakit, aki nagyon fontos nekem. A nagymamámat, akire 32 évig mindig számíthattam, és akinek most én nem tudok segíteni. Tessék megint itt az önzőség...
Búcsúznunk kell és a búcsú mindig fáj. Mert önzők vagyunk, mert mindig akarunk még többet. De már nincs több. Mert ez a rettenetes kór megint győzni fog. Elmondhatalanul szomorú vagyok.

Nem ér!!!!

Nem elég, hogy csontlevest főztem nekik Dédi csigatésztájával meg hurkát, kolbászt sütöttem, én meg rizsen meg banánon tengődök. Nem elég, hogy a hűtő tele van szebbnél szebb házi szalámikkal és kolbászokkal az olivabogyómról, meg a kapribogyómról nem is szólva. Ez mind nem elég. Ma kaptunk egy halom füstölt szalonnát, ami olyan fenségesen illatozik, hogy le se tudom írni. Hát mi ez, ha nem kínzás???? Bosszúból kitaláltam, hogy nekilátok kuglófot sütni. Hát nem kikötötte egy szőrös szívű, hogy mazsolát ne merjek bele tenni??? Kínzatásaimnak vajh mikor lészen vége??? Még egy jó falat csoki sincs itthon. Bár mintha egy-két mikkancs még lapulna valahol. Na, ez már tényleg a vég.......

Most már aztán tényleg

Beindultak a hormonjaim ezerrel. Ma odáig jutottam, hogy teljesen készen van Csanád ágya, íme:
A ruháit is kimostam, még gyűjtöm az erőt a vasaláshoz, és azt is ki kellene találnom, hová tegyem Zsombi ruháit, hogy elférjenek ezek is :)Ja és ígértem az első szerzeményről is egy képet :
És hát magamnak is vásárolgatok már, beszereztem egy nagyon aranyos szopis pizsamát, teljesen beleszerettem:
Még hiányzik 2 hálóing, 1 melltartó, meg a papucs a csomagomból, azt hiszem minden más együtt van. Már az első csomag pelust is megvettem Csanádnak, kis tanakodás után még az újszülött méretet, az 5 kilóig jó, bízunk benne, hogy el fogjuk tudni használni... Meg is kérdezem a 36 hetes Uh-n dokibácsit, hogy most mennyi esélyünk van a sima szülésre. Zsombival 10 %ot kaptunk... De sikerült :) Bár ugye idáig Csanád nagyobb, mint Zsombi volt, aki 36 hetesen 3200 grammra volt becsülve,  ami annyit jelent, hogy már most 3 kiló körül van :))) Rettentő kíváncsi vagyok már. Még mindig nem szólt neki senki egyébként, hogy már csillapodnia kéne ficergésileg, folyton izeg-mozog. És csuklik, minden nap többször is.
Ruhája még mindig nincs, már amiben hazafuvarozzuk majd, de már tudom, hol kell nézelődni. Sőt a tacskóban kinéztem neki egy body-t is a követekező felirattal: little but loud, vagyis kicsi de hangos :))))
Bizakodó hozzáállásomból adódóan azt mondhatom, már csak 1 hónap van hátra, vagy talán annyi se, úgyhogy nem túlzás, hogy ennyire készülődök. Ezt úgy kell érteni, hogy én magam szedtem szét, alakítottam át (jó némi segédlettel, a fiúk profin tüntették el az utolsó csavaromat...) a kiságyat, felszereltem a kerekeket, így éjjelente magam mellé tudom majd gurítani. Kimostam, ma kivasaltam minden ágyneműt, fal és fejvédőt, és megvarrtam az új huzatot a fejvédőnek. Minden az én művem egyébként a kiságyban, huzatilag. Hordozó már a kiságyban, benne a takaró, pelusok, már csak a rucik hiányoznak.

Rémálom

Ez a poszt már napok óta érlelődik, a címe eredetileg "Rémálom a Szél utcában" volt, de tegnap az egész átértékelődött, és már egyáltalán nem arról fog szólni, amiről eredetileg terveztem. Arról is fogok írni, de az egy másik bejegyzés lesz.
A nagymamám sajnos nem lett sokkal jobban, most a gyógyszerek miatt nagyon gyenge, megint vissza kellet vinni a kórházba. Tegnap bementem hozzá, mert nagyon el van keseredve és enni sem akar. A rémálom ott kezdődött, hogy az ajtóból nem ismertem meg :( Aztán ott folytatódott, hogy az én mindig olyan erős nagymamámat ketten ültettük fel. A gyógyszerek miatt nagyon kába volt, alig beszélt. A vacsoráját én falatoltam el, hogy legalább pár falatot tudjon enni, több nem esett jól neki. Azt mondják, hogy ha az erős gyógyszereket már nem kapja, jobban lesz. De addig is ennie kellene, hogy legyen ereje, de pont a gyógyszerek miatt nincs étvágya. Ördögi kör, és rettenetes látni. Próbáltuk felvidítani nagyapámmal, de úgy láttam inkább fárasztjuk. Remélem most már javulni fog, nagyapa szerint bár most sem evett pár falatnál többet, mégis többet evett, mint eddig. Meg kell erősödnie. Muszáj. Csanádnak még muszáj gumicukrot adnia, ahogy a többieknek. És különben is, még rengeteg dolga van.

Beparázós visszaszámlálós

Számomra teljességgel hihetetlen, de már csak 6 hét van hátra a pocakos létből. Néha sok, néha túl rövidnek tűnik ez az idő. Most már kezdek agyalni a hogyan is fog történni kérdésen, nagyon szeretnék megint SZÜLNI. Persze nem rajtam múlik. Babóca irányban van, ezen sem fog múlni.
A csomagjaim elkezdtem összeszedni, pár dolog hiányzik még. Ismét kimostam és kivasaltam a textilpelusokat, mosódióval, nem kockáztatunk... A kisruhákat még nem, a héten visszakapom a kölcsönadottakat, majd együtt. A kiságyat szétszedtem, ki a matracot, vissza a rudakat, benne a hordozó, a táskák (így talán biztonságban vannak az apró kezektől...), még át kell alakítani pici babára és kész is vagyunk. Illetve még azt ruhát kell megvennem Csanádnak, amiben majd hazahozzuk. Nem lesz egyszerű, tegnap egy egész babaáruházban nem találtam kedvemre valót... Viszont egy 62 méretű édes kis darabbal már megleptem, le is fotóztam, majd felteszem, már inkább napozós jellegű, nagyon aranyos.
Tegnap döbbenet ért, próbáltam felvenni egy nadrágom, meg a bandázst, ami úgy 1 hete még jó volt... Kissé szűkösnek találtam őket... LAssan semmi nem fog rámjönni, de már nem lesz beruházás, ezt a kevés időt már kibírom így is :)
És megvan az első NST időpontom, 2 hét múlva. Nagyon várom már, főleg az UH miatt, ekkor lesz súlybecslés, ami nekem már sokat fog mondani. Zsombi onnantól még 5 hetet dekkolt bent, és 1 kilót hízott. Legalább tudjam, mire számoljak. :)
Most így utolsó alkalommal már tervezgetem a szülést, mit szeretnék, mit nem akarok. Elsőre halvány lila fogalmaim sem voltak, hiába olvastam róla. Zsombival szinte biztos volt a császár, hogy mégsem így lett, kisebb csoda számomra. Most már készülök a szülésre, tudom, hogy nem akarom végifeküdni, már mondtam is Életnek, ne hagyja, hogy az ágyon dekkoljak. Zsombi is hamarabb kint lett volna, ha felállok néha. Csak hát olyan nehéz volt felmászni az ágyra akkora pocakkal...  A dokim biztos ott lesz, már volt sielni, egyben haza is ért, vele nem lesz gond :) Szülésznők mind kedvesek, ha nagyon szerencsém van, vagy a múltkorit fogom ki (Gabikám, nagyon köszönök újra mindent!!!), vagy Élet unokatesóját, aki nagyon kedves nekünk :) És a dokim kedvenc szülésznője. Szóval esélyes, hogy akkor is bent lehessen, ha nem ő az ügyeletes :)
Kezdenek a végstádium jelei mutatkozni egyébként, már sehogy nem jó, alig alszom, mert félóránként fordulnom kell, hogy ne zsibbadjak el teljesen, de a fordulás ébredést is jelent, mert segíteni kell pocaknak átfordulni... Lassan az ülvealvás stádiuma jön... Viszont 2 hete állandó a súlyom. Ami jó hír, mert már így is nagyon sok, és azt jelenti, hogy van értelme só nélkül próbálkoznom, mert a vizesedés sajnos nem akar múlni. Így viszont kordában tudom tartani. De nagyon nehéz, mert annyira szeretek enni! Nem baj, ezt a keveset már kibírom, és minél kisebb súlyról kell visszatornásznom magam, annyival könnyebb :)

De jó ötlet...

De remek ötlet is volt a fiúkat összeköltöztetni... Azóta nincs alvás... Délután egyáltalán, kizárólag, ha külön szobába kerülnek, akkor viszont perceken belül. Este legalább másfél órás kaszinózás és szülői arénázás után hajlandók álomba szenderülni. Zsombi fején már 3 púp széplik, mert feláll az ágyán, kapaszkodik a felső korlátba aztán lezúg valahogy. Látni még mindig csak a végeredményt láttam, gyerek az ágy és a radiátor közé préselődve a földön, eltorzult arccal üvölt... déután képesek órákig elszórakoztatni egymást, vöröslő szemekkel idétlenkednek, de azért sem alszanak. Hát ettől féltem én. Zsombi mintaalvó volt eddig, de úgy tűnik vége... Remélem hamarosan újdonságát és érdekességét veszti a helyzet, mert sokáig nem fogom bírni ezt. Mert ugye fáradtan meg rettenet szófogadatlanok és nyűgösek...

Jaj nekem...

Ma is kibővült egy család, és szépek és boldogok, nekem meg potyognak a könnyeim. Mert olyan jó rájuk nézni, mert Eriberi arcán az a földöntúli mosoly mindent elmond. És nemsokára én is ezt fogom érezni, már harmadszor. És most kicsit meg is rémültem. VB kismamalistáján ezzel én kerültem az első helyre. És ez most kicsit ijesztő. Tombolnak a hormonok...
Mindenesetre ehelyütt gratulálok nagy szeretettel kismamatársaimnak, Vianyának és Eriberinek Ádám Zádor és Dániel születéséhez, és minden jót kívánok nekik!!

Mert a nagyfiúk

bizony már nem rácsos ágyban alszanak. Ma megtörtént a rég várt esemény, Zsombi átköltözött a gyerekszobába, az alsó emeletre. Nem volt gyors és zökkenőmentes az elalvás, volt, hogy Kendét vissza kellett paterolni a felső emeletre, mert leköltözött az öccse mellé, és rengeteget viháncoltak, mire elaludtak, de alszanak. Mint a nagyfiúknak illik. Olyan büszke vagyok rájuk. Nem csak emiatt persze. Az is rettentő boldoggá tesz, hogy ennyire várják az öccsüket. Kende pocakpuszi és simi nélkül nem alszik el, tegnap szomorúan mondta, hogy olyan rossz Csanád nélkül... Zsombi is sokat puszilgatja, nézi, hogy mocorog, már játékot is dugdosott neki, azt hiszem ezt írtam is, ma mikor csuklott üdítőt akartak neki adni :))) És reggel mikor az én csavargó kisfiam elköszönt, nem csak tőlem köszönt el, hozzátette: "Iattok Canád!" vagyis sziasztok Csanád. Majdnem sírva fakadtam, hiszen ezt teljesen magától tette, ilyenről soha szó sem volt.
És még mindig nagyfiúk: mostanában kezdem összehasonlítgatni, mit hogyan mondanak, hiszen már Zsombi is mondatokban beszél, jó, nem mindig. De vannak szavak, amik mindkettőjüknél valahogy mások, minden értelemben. Lássunk néhányat:
igen: Kendének nagyon sokáig "jam"
        Zsombinál egy ideig "jó" azóta igen
túrórudi: K:dodoido
                Zs: tulli
takaró: K: kajó
             Zs: kó
nagyapa: K: apépapa
                 Zs: nabatya
szívószál: K: szílószál
                  Zs: píszál
A kisebbik nagyfiút egyébként ma baleset érte, csavarogtában belenyúlt a spotlámpába, egy méretes hólyag lett a jutalom :( néha fájlalja, akkor jön, hogy fáj, puszi. Megkapja és közli, hogy jobb, nem fáj. Azért kell egy ölelés is.
A nagy nagyfiú pedig már tűkön ül, pedig még majdnem 1 hónap van a nagy napig, mikoris elmennek a Nagyfaluba Dínó showt nézni. Már nagyon várja, bár kicsit bezavart a boltokban agresszívan törtető húsvét, ugye szinte egyszerre lesznek, teljesen kétségbe esett, mert a nyuszit is nagyon várja, bár azt nem tudom, hogy fog tudni a nyuszi újra olyan felejthetetlen ajándékot produkálni, mint tavaly... Ugyanis míg a nyuladék füvet gyűjtött a fészekhez, talált egy levelibékát, ami elképzelhetetlen örömet szerzett. Azt nem ecsetelném, hogyan vadásztam be őkelmét a befőttes üvegbe :))))

Tavasz van!!!

Hála a magasságosnak meg az angyaloknak, kialudtam a fájdalmat, pedig most is több hét kínlódásra számítottam, úgy látszik a pihenés tényleg csodákra képes :))))
Zsombinál beválni látszik a kenegetés, nem vakarózik, mintha picit tisztulna is, mindenesetre beszereztem mosódiót, innentől ezt használjuk. Olcsóbb is, környezetbarát is, reméljük legalább annyira hatékony is. A nap másik örömhíre, hogy a Hivatal elfogadta végre az adóbevallásom, kezdhetem várni a visszajárót.
És csodaszép idő van, nyílnak a virágok, énekelnek a madarak, nyitva az ablak és hallgatom őket, a fiúk meg békésen alszanak.

Még éppen

élek... Pedig csodaszép tavasz van, tegnap közelről szemrevételeztem, nyílnak a krókuszok, bimbós a japánbirs, a téli jázmin, az illatos lonc, némelyik nárcisz és a jácintok is. De nem tudom élvezni, mert nem bírok kimenni nézegetni... Ha nem muszáj nem mozdulok. Megint szúr az oldalam, meg a hátam, húz a pocak, és elnyom valami ideget, nagyon rossz érzés, leginkább csak fekszem, ma is egész nap anyunál voltunk.
Zsombi is újabb aggodalmat kreált... Amikor a hörghurut elhatalmasodott rajta, ronda kiütései lettek. Már egy hete hete kenem cinkolajjal ,de nem javul, sőt. Terjed, viszket. Már álmában is vakarózik. Valószínűleg kontaktallergia, meg is van a gyanúsított, elég volt csak illatot váltani ugyanabból a mosógélből... Kenegetni kell Elocommal, reméljük mérsékli a viszketést is mert nagyon sajnálom annyit dörzsöli az oldalát a kis karjával, mert tudja, hogy vakarni nem szabad, mondja is. Na ennyit bírtam ülni...
Na még egy frissebb kép rólunk...

EZT NEM!!!! Frissítve

Sok mindent el tudok fogadni, belenyugszom. De ezt nem. Ezt nem vagyok hajlandó elfogadni. 1 éve 9 sugárkezelést kapott a nagymamám, most újra kellett 3. Miért kellett a legutolsót így elrontani?????????? Kórházban van, nincs jól, aggódunk...

Nincs olyan nagy baj, valószínűleg "csak" gyulladásról van szó, de még nem tudunk pontosat. Nagyon megijedtünk, most kicsit megnyugodtunk.